Recrea Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft.
2008-as helyezés: 41.
Tengernyi tengeri
Egy veszteséges Tolna megyei mezőgazdasági szövetkezetből kiválva 1995 márciusában öten alapították a Recrea Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft.-t. A döntés jónak bizonyult, a cég már az első évben nyereséget könyvelhetett el.
A regölyi szövetkezet még 1992-ben, vagyonnevesítéssel vált külön a jelentős adósságokat felhalmozó korábbi szövetkezetből. Három év múlva, a hatvan aktív tagot számláló új szövetkezetben úgy döntöttek, inkább vállalkozások formájában tevékenykednek tovább, így esett, hogy öten létrehozták az egymillió forintos törzstőkével induló Recrea Kft.-t. A növénytermesztéssel foglalkozó társulás 1400 hektáron gazdálkodik, ahol főként kukoricát termesztenek, mellette pedig búza, árpa és napraforgó is található a kínálatban. A vállalkozás jelenleg 20-23 fővel dolgozik, és ez a létszám állandónak mondható. "Jó évben alakultunk, az első három évet 10, 21 és 24 milliós nyereséggel zártuk, azután szerényebb időszak következett. Próbáltunk külső befektetőket keresni, majd az eredeti szövetkezet és egy magánember, valamint a tagok is besegítettek, így 2002-ben már 47 milliós nyereségünk volt" - meséli Pajer Gyula, a Recrea Kft. ügyvezető igazgatója. A fejlődés következő komolyabb lépcsőfokához a hazai gépvásárlási támogatás segítette a céget, melyet az Európai Unióba történő belépés küszöbén, felzárkóztatás céljából hirdetett meg az állam. A cég a támogatás segítségével 130 millió Ft értékben vásárolt eszközöket. "A segítség valóban értékes volt, meg is lett az eredménye: a 2004-es évet 41, a következőt 36, 2006-ot pedig 79 milliós nyereséggel zártuk." ? sorolja a sikereket Pajer. A fejlődést jól szemlélteti az is, hogy a vállalkozás az 1995. évi 1 millió helyett 2005-ben már 100 milliós törzstőkét tudhat magáénak. Az OTP Bankkal szerződött cégnek induláskor főként a banki hitelek jelentették a segítséget, volt, hogy ez az összeg 200-220 millió Ft-ra rúgott. Ma már sikerült 50 millió Ft alá szorítani a tartozást. A mobilszolgáltatók közül a cég a Pannonnal kötött kedvezményes szerződést.
A teljes cikket elolvashatja a 100 Kistigris 2008-as kiadványában!
Rendelje meg most!
Cégadatok
Tevékenységi kör: Gabona, mag- és állateledel-nagykereskedelem
Mutatók
| Dinamikus mutató (%) | Árbevétel (2006)* | Árbevétel (2005)* | Árbevétel (2004)* | Mérleg- főösszeg* | Saját vagyon* |
|---|---|---|---|---|---|
| 502 | 768 475 | 489 481 | 491 354 | 110 153 | 46 042 |
*1000 Ft






