TOP-TYRE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
2008-as helyezés: 60.

Így kerek a világ

A Top Tyre Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. jogelődje 1992-ben alakult, és egy korábbi laktanyában berendezett boltban kereskedett használt gumiabroncsokkal. A cég azóta elegáns budapesti üzletben kínál új és kiváló minőségű termékeket, tízszeresére nőtt a forgalom, és évente közel 10 ezer vevőt szolgálnak ki.

A tartalom megtekintéséhez flashplayer szükséges / Nem elérhető a tartalom

Már kezdetben is fontos szempont volt a termékek minősége, ezért Svájcból importálták a gumiabroncsot, amelyet fel is szereltek az autókra. Az 1997-ig tartó időszakot követően a változó igényeknek és a vásárlóerő növekedésének köszönhetően a cég új termékek forgalmazásával kezdett foglalkozni, és a Barum, a Falken, illetve a Kumho márkákat is kínálatukba illesztették. "Mindeközben folyamatosan csökkent a használt gumiabroncsok forgalma, mert egyre többen kezdtek ezen a területen tevékenykedni, a határok átjárhatóságának javulásával pedig egyre jelentősebbé vált a szürke import. A meggazdagodás reményében sokan a szabályok betartása nélkül, vámot, áfát és a környezetvédelmi díj fizetését mellőzve, utánfutókon hozták be az országba az árut. Ez megpecsételte az üzletág sorsát, ezért lassan mi is kezdtünk kivonulni a területről" - meséli Varga István, a cég ügyvezető igazgatója. 2000-ben nagy váltás következett be a cég életében. A jó minőségű termékek forgalmazása mellett Varga úgy döntött, létrehoz egy széleskörű, az összes típust és márkát tartalmazó gumiabroncs- és alufelni-adatbázist, amelynek segítségével mind a szakma, mind a vásárló naprakészen tájékozódhat a piac teljes kínálatáról. "Mindenki le akart beszélni, hogy ez hatalmas munka, ennek ellenére hozzáláttam. Egy évig tartott, míg összegyűjtöttem az anyagot"? emlékszik vissza Varga. Az eredményt CD-n akarták eljuttatni az érdeklődőknek, de nem volt nagy a kereslet. "Abban az időben kezdett teret nyerni az internet, ezért végül úgy öntöttem, feltesszük az adatbázist a netre. A CD-t pedig ingyen terjesztettük." Az internetben rejlő lehetőségeket gyorsan kiaknázó Top Tyre Kereskedelmi Kft. nemcsak az ingyenes adatbázissal örvendeztette meg a szakmát és a vásárlókat, hanem életre hívták az ország első online gumiabroncs-áruházát is, amelynek megrendeléseit már az új, Késmárk utcában található üzletből bonyolították. "Az online piaci megjelenés vitt minket előre 2000-ben. 2005-ben pedig újabb előrelépésként megnyitottuk jelenlegi üzletünket, amely most a legnagyobb magyarországi alufelni-áruház."

A teljes cikket elolvashatja a 100 Kistigris 2008-as kiadványában!
Rendelje meg most!


Cégadatok


Tevékenységi kör: Autóalkatrészek és -kiegészítők forgalmazása

Mutatók
Dinamikus mutató (%) Árbevétel (2006)* Árbevétel (2005)* Árbevétel (2004)* Mérleg- főösszeg* Saját vagyon*
459 637 116 621 134 587 826 215 071 105 458

*1000 Ft

Részletesebb cégadatok»