A 100 Kistigris - Köszöntő
Kedves Olvasóink!
Kétéves a 100 Kistigris. Azaz hagyományunk még nincs, de már van történetünk. Az Üzlettárs magazin idén második kiadásban megjelent különszáma - reményeink szerint - ismét egyszerre hű tükre és szókimondó fóruma a hazai kkv-knak.
Idén már nem vagyunk formabontók. Tavaly még az újdonság erejével hatott, hogy a kkv-k, amelyek minden gazdaságpolitikusnak hivatkozási alapot jelentenek, amelyeknek remélt sikerei minden elképzelhető bajra gyógyírt nyújtanak egyszer - nos, hogy a kkv-k maguk is kiállnak, megszólalnak. És ha már megszólalnak, akkor elmondják, mi a véleményük többek közt az alultőkésítettségről, a nemfizetési láncról, a multikról és a pályázatokról (és a gazdaságpolitikáról).
Egyvalami azonban változatlan: a cégek - Magyarország rendkívüli sikereket felmutatni képes cégei - idén is gyanakvással, bizalmatlansággal, elutasítással fogadták a köz érdeklődését, vagyis a sajtó megkeresését. Igen, ezek a cégek még mindig nem szoktak hozzá, hogy a sikereik az adóhivatalon kívül másnak is érdekesek lehetnek.
Pedig érdekesek. És minél nehezebb a gazdasági helyzet, minél kiszámíthatatlanabbul változik a jogszabályi háttér, annál nagyobb szükség van a példákra. Mindenekelőtt annak a száz cégnek a példájára, amelyek a súlyos gazdasági helyzet szorításában is "meg tudták csinálni".
Hogy mi is meg tudtuk csinálni ezt a kiadványt, azt köszönjük az együttgondolkodásra mindig kész Coface-nak, illetve ugyancsak köszönjük az ITD Hungary szakmai segítségét, valamint hirdetőinknek azt a támogatást, amely nélkülözhetetlen volt kiadványunk megjelentetéséhez.
Kőrizs Imre
főszerkesztő
Az Üzlettárs
2007 szűk esztendő volt. Magyarország nemcsak súlyos költségvetési kiigazítási programon van túl, hanem napjaink amerikai gazdasági válsága is erőteljesen érezteti hatását.
A hazai gazdaságot, azon belül a kis- és középvállalkozói szektor versenyképességét mindez nem segítette. A kkv-k azok, akik mindenre a legérzékenyebben reagálnak, hiszen náluk a konjukturális ingadozások minden rezdülése kemény forintokban mérhető.
Elsősorban ugyancsak a vállalkozásokra hat bénítóan a fizetőképességnek az országban tapasztalható, járványszerű romlása is. Ma már minden nem fizető ujjal mutogat a háta mögé, és az a helyzet állt elő, hogy az úgynevezett körbetartozásra való hivatkozás szinte már önmagában felmentést ad a nemfizetésre.
Második éve figyeljük azokat a kis- és középvállalkozásokat, amelyek ezek között a nehéz körülmények között is képesek szinten tartani üzletmenetüket, sőt még fejlődni is tudnak. Sikereik oka szemlátomást az innováció, a cégvezetés szaktudása, a felkészültség, a piac alapos ismerete. Mint kiadványunkból kiderül, számos olyan vállalkozás van, amely még a jelenlegi instabil gazdasági környezetben is megtalálja a fejlődés módját.
Ma ezek a kis- és középvállalkozások jelentik a lelkesítő példákat. Őket érdemes követni. Fontos odafigyelni rájuk, hiszen a ma kistigriseiből lesznek a jövő nagy cégei. Magyarországnak minél több - minél több száz - ilyen vállalkozásra van szüksége.
Dercze Zoltán
országigazgató
Coface Hungary






